fbpx
 
 

Tanáraink

Tanáraink kreatív, elkötelezett szakemberek. Valamennyien színvonalas magyar egyetemeken és – az európai kollégákkal való cserekapcsolatoknak  köszönhetően is – külföldi továbbképzés keretében tettek szert tudásukra. Továbbá elvégezték a Helen Doron Tanárképző Tréninget, melyen nemcsak elméleti hátterét sajátíthatták el ennek a különleges módszernek, hanem a gyerekek oktatásához szükséges gyakorlatot is szerezhettek. Mindezek azonban úgy gondoljuk, csupán minimális feltételei annak, hogy sikeresek legyenek, ezért hétről-hétre rengeteget dolgoznak azon, hogy érdekes és hasznos órákban legyen a gyerekeknek része. A Helen Doron English tanárai folyamatosan  továbbképzéseken vesznek részt, és az egymással való állandó kapcsolattartáson keresztül nemcsak saját, hanem kollégáik tapasztalataiból is építkeznek.

Amennyiben TE is szeretnél csapatunk tagja lenni, ITT olvashatsz a részletekről.

Szeidler Kitti

Gimnazista éveimet a tatai Eötvös József Gimnáziumban végeztem, két tannyelvű osztályban. Mindig is szerettem az angolt, de éreztem, hogy ahhoz hogy rendesen el is sajátítsam ezt a nyelvet, valami többre lesz szükség, mint amit egy sima általános iskolai és később felsőbb oktatásbeli angolóra adhat. A nagy létszámú órák, a heti 3*45 perc nem elegendő egy nyelv elsajátításához. Ha valamihez ténylegesen érteni szeretnél, azzal minden nap foglalkozni kell, így döntöttem a két tannynelvű gimnázium mellett, amit sosem bántam meg és az eredménye is meglett. 🙂 A gyermekek iránti szeretetem, már kiskoromban felfedte magát, azóta is imádok gyermekekkel dolgozni, játszani és segíteni őket. Amikor a pályaválasztás előtt álltam, már tudtam, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Jelenleg is tanulok, de mindemellett olyan munkára találtam, ami igazán megszólított. Gyerekekkel foglalkozhatok, miközben tanítom őket angolul, egy olyan módszerrel, amiben a gyerekeknek a tanulás nem nyűg, hanem egy játék és minden megerőltető „magolás” nélkül szívják magukba a tudást.
Mindig is ezt szerettem volna, hogy a többi gyereknek ne úgy kelljen tanulni és készülni ahogy nekem kellett, hanem kis csoportokban, játékokon keresztül legyenek egyre okosabbak. Ezért hálás vagyok Helennek, hogy ezt megtalálhattam és én is hozzátehetek valamit a gyermekek fejlődéséhez ! 🙂

Szabó  Kriszta

Diplomám megszerzése és több év zenetanítás után nyakamba vettem a világot. Londoni tartózkodásom alatt rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam.
Nagy hatással volt rám, ahogy az alig totyogó kisgyerekek szüleikkel együtt önfeledten szórakozva ismerkedtek az őket körülvevő világgal és tanulták anyanyelvüket. Kötetlen, mégis irányított foglalkozásokon szívták magukba kultúrájukat. Ezen a mesés világon keresztül szerettem volna  hazatérésem után a magyar gyerekeket megismertetni az angol nyelvvel. Olyan módszeren törtem a fejem, mely sokoldalú és élményszerű oktatást ad. Fontos volt, hogy legyen benne zene, tánc, olvasgassunk mesekönyveket, legyen bábjáték, színjátszás, mondókából feltétlen rengeteg, és mindez természetesen angol nyelven.
Tervezgettem a tanmenetet, gyűjtöttem a tananyagot, és rájöttem, ahhoz, hogy igazán jót hozzak létre, talán egy élet kell. Ennél türelmetlenebb voltam.
Ekkor találtam rá a Helen Doron módszerre, ami annyira megtetszett, hogy elvégeztem a tanárképző kurzusokat és azonnal belevágtam a tanításba.
Kisfiam pedig születése óta folyamatos visszajelzés számomra. Látom, tapasztalom rajta keresztül, hogy mennyi mindennel lett gazdagabb – lettünk gazdagabbak – a tanfolyamok által.
Örülök, hogy neki és kortársainak már ilyen kis kortól megadatik az idegen nyelv tanulásának lehetősége ezzel a játékos, mégis hihetetlenül tudatos módszerrel!

Szendrei Márta

Érettségi után a Kodolányi János Főiskola angol nyelvtanár-kommunikáció szakán kezdtem tanulni. Majd 2006-ban, tanulmányaimat félbehagyva, párommal Angliába költöztünk szerencsét próbálni. Végül 13 Angliában töltött év után úgy döntöttünk, hogy vissza jövünk Magyarországra.
Mikor megérkeztünk hatalmas elvárásokkal munka keresésbe kezdtem. Azt tudtam csak, hogy mindenképpen az angol nyelvet használva szeretnék dolgozni. Megláttam Szilvi hirdetését és azonnal jelentkeztem az állásra. Korábban hallottam már a módszerről és sikereiről.
Saját gyermekeimen szerzett tapasztalatból tudom, hogy minél korábban, minél kisebb korban kezdik el egy idegen nyelv megismerését, annál könnyebben tanulják azt meg.
A Helen Doron English nyelvtanítási módszere nagyon emlékeztet arra, ahogyan gyermekeim kint Angliában tanulták meg az angol nyelvet, a magyarral párhuzamosan, második anyanyelvükként (írás és olvasás tudás nélkül).
Nagy örömmel tölt el tehát, hogy még több gyermeknek segíthetek, hogy játszva, könnyedén tanuljanak meg angolul!

 

 

 

 

 

Régi tanáraink, akikre szeretettel emlékezünk:

Perger-Dobsa Krisztina
Galántai Dóra
Karap Judit
Aradi Fruzsina
Horn Rita
Cynthia Challis
Illés-Kádek Kata
Sándor Csilla

Honvári-Kara Ágota
Benkovics Dóra
Kokas Gábor
Rosta Eszter

Mészáros Szilvia

Lichtenstein László


Kovács Éva

A gimnázium évei alatt döntöttem el, hogy gyermekek angol nyelvtanításával szeretnék foglalkozni, a főiskola alatt azonban már azt is tudtam, hogy ezt nem a szigorúan vett oktatási rendszer keretei közt szeretném csinálni. Néhány év “világjárás” után magántanulókkal kezdtem foglalkozni, ami sok örömet adott. Ezután, kis szerencsével- és egy életemben bekövetkezett váltást követően – találkoztam először a Helen Doron módszerrel. Szerelem volt első látásra, azonnal tudtam, hogy megtaláltam azt a stílust, rendszert, ami alapján tanítani szeretnék. Néhány nap alatt eldöntöttem, hogy elvégzem a szükséges tanfolyamot. Így kerültem ide, és nem bántam meg! Ennek már lassan 10 éve! Szeretném, ha rajtam, rajtunk keresztül minél többen ismerkednének meg a játékos nyelvtanulás lehetőségével és ugyanúgy megtalálnák benne az örömüket, mint én!

 

Éliás Attila

Lassan már 20 éve használom az angol nyelvet. Közben bejártam fél Európát, éltem Angliában, Lengyelországban és Cipruson. Tanítói diplomával és angoltudásommal au-pairként is dolgoztam Londonban egy kisfiú nevelőjeként. Több mint 5 éves nyelvoktatói tapasztalattal rendelkezve az élményalapú tanítás a mottóm. A Helen Doron Nyelviskola mellett angol nyelvű életrajzot, dalszövegeket és cikkeket is fordítok.

Remek lehetőségnek tartom, hogy már kisgyermekkorban megismerkedhetnek az angol nyelvvel a hozzánk járók. Az évek alatt megtapasztalhattam, hogy mennyire eredményes tud lenni a nyelvelsajátítás a 3-tól 6 éves korig tartó időszakban, amikor a legbefogadóbbak a gyermekek. A nagyobbaknak szeretném megmutatni, hogy van élet a „45 percig üljünk egy helyben, és hallgassuk a tanárt” jól ismert óratípuson kívül is. Kérdezzünk, cseréjünk eszmét, mozogjunk, nevessünk, játszunk! Egyszóval élvezzük a közösen eltöltött időt! Hiszem, hogy a tanulás akkor lesz igazán hatásos, ha az örömet okoz. Célom az, hogy a gyerekek élményekkel és pozitív megerősítés által kötődjenek az angol nyelvhez, hiszen így lehet remekül elsajátítani egy idegen nyelvet.

Markó Mihály

Now, this is a story all about how
My life got flipped-turned upside down
And I’d like to take a minute
Just sit right there
I’ll tell you how I became the teacher of the school of Helen

In Vértesszőlős, I was raised
At the computer was where I spent most of my days
Chillin’ out maxin’ relaxin’ all cool
And playing all the games after school
When my mom came into my room and she said:
Go get a job! come on, use your head.
So I looked all around, and kept thinking
What am I good at? and kept blinking
oh! I realized, English of course
So found Helen Doron and took a course

They showed me the method, and all the secrets
And let me tell you I have zero regrets
the method is amazing, the teacher’s, excellent
Studying here, has basically no detriment

Small groups, and positive reinforcement
I’m not lying, this is my endorsement
Focus on the individual, playing while learning
the students here, all come back yearning
for more English, that’s right, this is the story
of how teaching here, is my crowning glory.

Rácz Bernadett

Számomra mindig is életem kardinális része volt az angol nyelv ismerete. Óvodás korom óta jelen van az életemben, és úgy érezem csak pozitívumot tudott nyújtani. A nyelvnek köszönhetően kitárult előttem a világ és rengeteg olyan embert és olyan tudást gyűjthettem, amiket enélkül nem sikerült volna. Ezért is tartom fontosnak, hogy ezt a tudást tovább tudjam adni, és más gyerekeknek is megmutathassam ezeket a lehetőségeket.
Diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Anglisztika szakán, angol-magyar szakfordítóként szereztem, és úgy esett hogy ott ismerkedtem meg a Helen Doron nyelviskolákkal. Egy nagyon kedves barátom, aki szintén Helen Doron tanár, rengeteget mesélt a mindennapjairól az iskolában és magáról a módszerről, és ezek után egyből tudtam, hogy az egyetem befejezése után én is részese szeretnék ennek a világnak lenni. Ezt a döntésemet nem bántam meg, nagyon jó érzéssel tölt el, hogy láthatom és végig kísérhetem a gyerekek nyelvi fejlődését. Nagyon büszke vagyok amikor láthatom, hogy milyen ügyesen használják az elsajátított tudást, még a legapróbbak is.