fbpx
 
 

Tanáraink

Tanáraink kreatív, elkötelezett szakemberek. Valamennyien színvonalas magyar egyetemeken és – az európai kollégákkal való cserekapcsolatoknak  köszönhetően is – külföldi továbbképzés keretében tettek szert tudásukra. Továbbá elvégezték a Helen Doron Tanárképző Tréninget, melyen nemcsak elméleti hátterét sajátíthatták el ennek a különleges módszernek, hanem a gyerekek oktatásához szükséges gyakorlatot is szerezhettek. Mindezek azonban úgy gondoljuk, csupán minimális feltételei annak, hogy sikeresek legyenek, ezért hétről-hétre rengeteget dolgoznak azon, hogy érdekes és hasznos órákban legyen a gyerekeknek része. A Helen Doron English tanárai folyamatosan  továbbképzéseken vesznek részt, és az egymással való állandó kapcsolattartáson keresztül nemcsak saját, hanem kollégáik tapasztalataiból is építkeznek.

Amennyiben TE is szeretnél csapatunk tagja lenni, ITT olvashatsz a részletekről.

Szeidler Kitti

Gimnazista éveimet a tatai Eötvös József Gimnáziumban végeztem, két tannyelvű osztályban. Mindig is szerettem az angolt, de éreztem, hogy ahhoz hogy rendesen el is sajátítsam ezt a nyelvet, valami többre lesz szükség, mint amit egy sima általános iskolai és később felsőbb oktatásbeli angolóra adhat. A nagy létszámú órák, a heti 3*45 perc nem elegendő egy nyelv elsajátításához. Ha valamihez ténylegesen érteni szeretnél, azzal minden nap foglalkozni kell, így döntöttem a két tannynelvű gimnázium mellett, amit sosem bántam meg és az eredménye is meglett. 🙂 A gyermekek iránti szeretetem, már kiskoromban felfedte magát, azóta is imádok gyermekekkel dolgozni, játszani és segíteni őket. Amikor a pályaválasztás előtt álltam, már tudtam, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Jelenleg is tanulok, de mindemellett olyan munkára találtam, ami igazán megszólított. Gyerekekkel foglalkozhatok, miközben tanítom őket angolul, egy olyan módszerrel, amiben a gyerekeknek a tanulás nem nyűg, hanem egy játék és minden megerőltető „magolás” nélkül szívják magukba a tudást.
Mindig is ezt szerettem volna, hogy a többi gyereknek ne úgy kelljen tanulni és készülni ahogy nekem kellett, hanem kis csoportokban, játékokon keresztül legyenek egyre okosabbak. Ezért hálás vagyok Helennek, hogy ezt megtalálhattam és én is hozzátehetek valamit a gyermekek fejlődéséhez ! 🙂

Szendrei Márta

Érettségi után a Kodolányi János Főiskola angol nyelvtanár-kommunikáció szakán kezdtem tanulni. Majd 2006-ban, tanulmányaimat félbehagyva, párommal Angliába költöztünk szerencsét próbálni. Végül 13 Angliában töltött év után úgy döntöttünk, hogy vissza jövünk Magyarországra.
Mikor megérkeztünk hatalmas elvárásokkal munka keresésbe kezdtem. Azt tudtam csak, hogy mindenképpen az angol nyelvet használva szeretnék dolgozni. Megláttam Szilvi hirdetését és azonnal jelentkeztem az állásra. Korábban hallottam már a módszerről és sikereiről.
Saját gyermekeimen szerzett tapasztalatból tudom, hogy minél korábban, minél kisebb korban kezdik el egy idegen nyelv megismerését, annál könnyebben tanulják azt meg.
A Helen Doron English nyelvtanítási módszere nagyon emlékeztet arra, ahogyan gyermekeim kint Angliában tanulták meg az angol nyelvet, a magyarral párhuzamosan, második anyanyelvükként (írás és olvasás tudás nélkül).
Nagy örömmel tölt el tehát, hogy még több gyermeknek segíthetek, hogy játszva, könnyedén tanuljanak meg angolul!

 

 

 

 

 

Régi tanáraink, akikre szeretettel emlékezünk:

Perger-Dobsa Krisztina
Galántai Dóra
Karap Judit
Aradi Fruzsina
Horn Rita
Cynthia Challis
Illés-Kádek Kata
Sándor Csilla

Honvári-Kara Ágota
Benkovics Dóra
Kokas Gábor
Rosta Eszter

Mészáros Szilvia

Lichtenstein László                                       Rácz Bernadett                                             Honey Latt                                                     Szabó Kriszta


Kovács Éva

A gimnázium évei alatt döntöttem el, hogy gyermekek angol nyelvtanításával szeretnék foglalkozni, a főiskola alatt azonban már azt is tudtam, hogy ezt nem a szigorúan vett oktatási rendszer keretei közt szeretném csinálni. Néhány év “világjárás” után magántanulókkal kezdtem foglalkozni, ami sok örömet adott. Ezután, kis szerencsével- és egy életemben bekövetkezett váltást követően – találkoztam először a Helen Doron módszerrel. Szerelem volt első látásra, azonnal tudtam, hogy megtaláltam azt a stílust, rendszert, ami alapján tanítani szeretnék. Néhány nap alatt eldöntöttem, hogy elvégzem a szükséges tanfolyamot. Így kerültem ide, és nem bántam meg! Ennek már lassan 10 éve! Szeretném, ha rajtam, rajtunk keresztül minél többen ismerkednének meg a játékos nyelvtanulás lehetőségével és ugyanúgy megtalálnák benne az örömüket, mint én!

 

Éliás Attila

Lassan már 20 éve használom az angol nyelvet. Közben bejártam fél Európát, éltem Angliában, Lengyelországban és Cipruson. Tanítói diplomával és angoltudásommal au-pairként is dolgoztam Londonban egy kisfiú nevelőjeként. Több mint 5 éves nyelvoktatói tapasztalattal rendelkezve az élményalapú tanítás a mottóm. A Helen Doron Nyelviskola mellett angol nyelvű életrajzot, dalszövegeket és cikkeket is fordítok.

Remek lehetőségnek tartom, hogy már kisgyermekkorban megismerkedhetnek az angol nyelvvel a hozzánk járók. Az évek alatt megtapasztalhattam, hogy mennyire eredményes tud lenni a nyelvelsajátítás a 3-tól 6 éves korig tartó időszakban, amikor a legbefogadóbbak a gyermekek. A nagyobbaknak szeretném megmutatni, hogy van élet a „45 percig üljünk egy helyben, és hallgassuk a tanárt” jól ismert óratípuson kívül is. Kérdezzünk, cseréjünk eszmét, mozogjunk, nevessünk, játszunk! Egyszóval élvezzük a közösen eltöltött időt! Hiszem, hogy a tanulás akkor lesz igazán hatásos, ha az örömet okoz. Célom az, hogy a gyerekek élményekkel és pozitív megerősítés által kötődjenek az angol nyelvhez, hiszen így lehet remekül elsajátítani egy idegen nyelvet.

Letenyei Mónika

„Az egri tanárképző főiskola amerikanisztika–rajz szakán végeztem. A diploma megszerzése után Amerikában próbáltam szerencsét: egy sokgyermekes családnál vállaltam munkát, ahol újszülöttől hatéves korig több korosztály nevelésében és oktatásában szereztem értékes tapasztalatot.

Hazatérésem után nemzetközi vállalatoknál dolgoztam, így egy időre eltávolodtam eredeti hivatásomtól. Gyermekeim születésekor azonban újra felfedeztem magamban a pedagógust. Sokat olvastam az amerikai szakirodalomban a korai fejlesztés fontosságáról, és egyre mélyebben kezdtem foglalkozni a témával.

Egy korai fejlesztéssel foglalkozó gyógypedagógus anyukatársammal közösen fejlesztő játszóházat nyitottunk, ahol én már kétéves kortól kezdtem angolt tanítani a gyerekeknek. Ösztönösen alkalmaztam olyan kreatív, játékos, érzékszerveket bevonó módszereket, amelyekkel – sok évvel később – a Helen Doron iskolában találkoztam újra.

Hiszek a korai nyelvtanulás sikerében: abban, hogy a gyermekek élményeken és játékon keresztül sajátítják el az angol nyelvet. Nap mint nap látom a tanulóink ragyogó arcát az órákon – nyitottak a kalandra, élvezik a közös játékot, és közben szinte észrevétlenül, természetesen kezdenek angolul kommunikálni.

Mindenkit bátorítok, hogy próbálja ki a Helen Doron módszert – a siker garantált!”